Első feladatunk lemezterületet foglalni a FreeBSD számára, majd megcímkézni azt, hogy a sysinstall elő tudja készíteni. Ehhez tisztában kell lennünk azzal, hogy a FreeBSD milyen formában is keresi az adatokat a lemezünkön.
Egy témára különösen tekintettel kell lennünk mielőtt telepítenénk és beállítanánk a FreeBSD-t a rendszerünkön, főleg abban az esetben, ha több merevlemezünk is van.
Egy BIOS-függő operációs rendszert, például MS-DOS®-t vagy Windows®-t futattó PC esetén a BIOS az operációs rendszer beleegyezésével képes elvonatkoztatni a lemezek megszokott sorrendjétől. Ennek köszönhetően a felhasználó nem csak az ún. „primary master” (elsődleges master) merevlemezes meghajtótól tudja elindítani a rendszert. Ez kifejezetten kényelmes megoldás az olyan felhasználók számára, akik az elsővel teljesen megegyező második merevlemez megvásárlásával kialakították a rendszerük egyszerű és egyben a legolcsóbb biztonsági mentését, amire a Ghost® vagy XCOPY programokkal tudnak rendszeres másolatokat készíteni. Így, ha az elsődleges meghajtó tönkremegy vagy vírus támadja meg, esetleg az operációs rendszer egy hiba miatt használhatatlanná teszi, akkor a BIOS-t utasíthatjuk a meghajtók logikai cseréjére és ezzel könnyen helyre tudjuk állítani. Olyan, mintha a ház felnyitása nélkül felcseréltük volna a lemezeket bekötő kábeleket.
A SCSI-vezérlőkkel szerelt drágább rendszerek gyakran tartalmaznak olyan BIOS-bővítéseket, amelyeken keresztül a SCSI-lemezek ugyanígy tetszőlegesen átrendezhetőek, egészen hét meghajtóig.
Az ilyen lehetőségek használatához szokott felhasználókat azonban könnyen csalódás érheti, amikor a FreeBSD nem az elvárásaiknak megfelelően cselekszik. A FreeBSD ugyanis nem használja a BIOS-t és nem ismeri a „BIOS logikai meghajtókiosztását”. Ez meghökkentő eredményekre vezethet, főleg akkor, amikor paramétereiket tekintve a meghajtók fizikailag teljesen megegyeznek és ráadásul egymás másolatait tartalmazzák.
A FreeBSD telepítése előtt mindig állítsuk vissza a BIOS-ban a meghajtók eredeti sorrendjét, és a használatához hagyjuk is így ezt a beállítást. Ha valamiért mégis meg kellene cserélnünk a meghajtókat, akkor ezentúl válasszuk a nehezebb utat: nyissuk ki a gépházat és kössük át a kábeleket, tegyük át a jumpereket mi magunk.
Itt még semmilyen változtatás nem kerül lemezre. Ha úgy érezzük, hogy valamit rosszul csináltunk és újra el akarjuk kezdeni a telepítést, a menük segítségével büntetlenül távozhatunk a sysinstallból és újra próbálkozhatunk, vagy az U billentyű lenyomásával aktiválhatjuk az („Visszacsinál”) funkciót. Ha véletlenül összezavarodtunk volna és nem találunk kilépési lehetőséget, akkor bármikor ki tudjuk kapcsolni a számítógépet.
A sysinstallban a szabványos telepítés megkezdésekor az alábbi üzenet jelenik meg:
Az üzenet fordítása:
Az utasításnak megfelelően nyomjuk le az
Enter billentyűt. Ezután a
rendszermag által az eszközök
felkutatása során megtalált összes
merevlemezes meghajtót láthatjuk. A 2.14. ábra - A meghajtó kiválasztása az FDisk
számára egy két IDE-lemezzel
rendelkező rendszert mutat be, amelyeknek nevei rendre
ad0
és
ad2
.
Feltűnhet, hogy itt nem szerepel az
ad1
. Vajon miért maradt
ki?
Képzeljük el, mi történne, ha
két IDE-csatolós merevlemezünk lenne: az
egyik az első IDE-vezérlőn, a másik
pedig a második IDE-vezérlőn lenne master.
Ha a FreeBSD a megtalálásuk szerint
ad0
és
ad1
nevekkel számozná
ezeket, attól még minden remekül
működhetne.
Ha azonban beszerelnénk egy harmadik lemezt,
például egy slave eszközt kapcsolnánk az
első IDE-vezérlőre, akkor már ez lenne a
ad1
, és ennek megfelelően a
korábban ad1
megnevezésű meghajtó pedig az
ad2
. Mivel az
állományrendszerek felkutatására
általában az eszközneveket (mint amilyen a
ad1s1a
) használják,
ezért ilyenkor azt tapasztalhatnánk, hogy bizonyos
állományrendszerek helytelenül jelennek meg,
ezért meg kell változtatnunk a FreeBSD ezeket
érintő beállításait.
A probléma megoldására a rendszermag
beállítható úgy, hogy az
IDE-lemezeket a kapcsolódásuk szerint
azonosítsa, ne pedig a megtalálásuk
sorrendje szerint. Ezzel a kialakítással a
második IDE-vezérlőn található
master lemez mindig az
ad2
eszköz lesz, tehát
még olyankor is, amikor egyáltalán nincs a
rendszerünkben ad0
vagy
ad1
eszköz.
Ez a beállítás
alapértelmezés a FreeBSD rendszermagjában,
és ez magyarázza, hogy az iménti
ábra miért csak ad0
és ad2
eszközöket
mutat. Tehát a képen szereplő
számítógép mind a két
IDE-vezérlőjének master
csatornáján található egy-egy
IDE-lemez, a slave csatornákon pedig nincs egy
sem.
Itt válasszuk ki azt a lemezt, amelyre a FreeBSD-t telepíteni kívánjuk, majd nyomjuk meg a 2.15. ábra - Átlagos Fdisk partíciók szerkesztés előtt által bemutatott képernyővel elindul az FDisk.
gombot. Erre azAz FDisk képernyője három részre osztható.
Az első részben, amely a képernyő felső két sorát foglalja össze, láthatjuk az éppen kiválasztott lemez adatait: a FreeBSD szerinti nevét, a paramétereit és az összméretét.
A második részben láthatjuk a lemezen
megtalálható slice-okat: hol kezdődnek
(Offset) és hol érnek véget (End);
mekkorák (Size); a FreeBSD milyen névvel hivatkozik
rájuk (Name); milyen leírás (Description)
és altípus (Subtype) tartozik hozzájuk. A
példában két kicsi üres slice-ot
láthatunk, ami a PC-k lemezkiosztására
jellemző. Ezenkívül felfedezhetünk egy
nagyobb méretű FAT
típusú slice-ot is, amely az MS-DOS® / Windows®
világban szinte minden bizonnyal a
C:
betűjelet viseli, valamint egy
kiterjesztett slice-ot is, amely az MS-DOS® / Windows®
számára további meghajtókat is
tartalmazhat.
A harmadik részben az FDisk működtetésére használható parancsok láthatóak.
A most következő teendőink attól függenek, hogy miként is akarjuk felosztani a lemezünket.
Ha az egész lemezt a FreeBSD használatára
áldozzuk (és amikor majd
megerősítjük a
sysinstall számára a
továbblépést, a lemezen így minden
más adat törlődni fog), akkor nyomjuk le az
A billentyűt, amely megfelel a
(Az egész
lemez használata) menüpontnak. A létező
slice-ok eltávolításra kerülnek
és helyettük megjelenik egy
unused
(üres) jelzésű kis
méretű terület (elvégre PC-ről
beszélünk), valamint egy nagyobb slice a FreeBSD
számára. Ha így jártunk el, akkor
válasszuk ki nyilakkal a frissen létrejött
FreeBSD slice-ot és az S billentyű
lenyomásával jelöljük be
indíthatónak (bootable). A képernyő
ekkor a 2.16. ábra - Particionálás az Fdisk „Using Entire
Disk” funkciójával által
mutatotthoz fog erősen hasonlítani. A
Flags
(Beállítások)
oszlopban láthatjuk az A
jelzést, amelyből kiderül, hogy az adott slice
aktív, tehát róla tud
indulni a rendszer.
Ha a FreeBSD számára egy meglevő slice törlésével szeretnénk helyet csinálni, akkor ehhez válasszuk ki nyílbillentyűkkel a használni kivánt slice-ot és nyomjuk le a D billentyűt. Ezután nyomjuk le a C billentyűt is, amire felbukkan a létrehozandó slice méretét kérdező ablak. Adjuk meg a számunkra megfelelő méretet a számunkra megfelelő formában, majd zárjuk le az Enter lenyomásával. Az ablakban szereplő alapértelmezett érték a létrehozható lehető legnagyobb méretű slice-ot adja meg, ami vagy a legnagyobb összefüggő üres terület, vagy pedig az egész merevlemez összterülete lehet.
Ha már korábban készítettünk elő helyet a FreeBSD-nek (például egy PartitionMagic® vagy egy hozzá hasonló alkalmazás segítségével), akkor csak elegendő az új slice létrehozásához megnyomnunk a C billentyűt. Ekkor szintén megkérdezésre kerül a létrehozandó slice mérete.
Amikor befejeztük, nyomjuk le a Q billentyűt. Ekkor a sysinstall elmenti a beállított értékeket, azonban a lemezre ekkor még nem kerülnek ki.
Mindezek után lehetőségünk nyílik telepíteni egy rendszerválasztót (boot manager). Általában véve akkor van szükségünk a FreeBSD rendszerválasztójának telepítésére, ha:
Egynél több meghajtónk van, és közülük nem az első meghajtóra telepítjük a FreeBSD-t.
A FreeBSD-t ugyanazon a lemezen más operációs rendszerek mellé telepítjük, és szeretnénk választhatóvá tenni, hogy a számítógép indításakor a FreeBSD vagy a többi operációs rendszer induljon-e el.
Amennyiben a FreeBSD lesz az egyetlen operációs rendszer a gépünkön és az első merevlemezes meghajtóra telepítjük, akkor a
(Szabványos) rendszerválasztó tökéletesen megteszi. Ha viszont a FreeBSD indításához egy másik rendszerválasztót szeretnénk használni, válasszuk a (Nincs) opciót.Válasszunk, majd nyomjuk le az Enter billentyűt!
Az F1 billentyű lenyomásán keresztül elérhető súgóképernyőn olvashatunk az egy merevlemezen több operációs rendszer használatával kapcsolatos problémákról.
Ha egynél több meghajtónk van, a program a rendszerválasztó képernyője után ismét visszatér a meghajtók kiválasztásához. Amennyiben a FreeBSD-t egy másik meghajtóra is telepíteni szeretnénk, itt válasszuk ki azt és ismételjük meg vele az imént az FDisk programmal végzett felosztási folyamatot.
Amikor a FreeBSD-t nem az első meghajtóra telepítjük, akkor a FreeBSD rendszerválasztóját mind a két meghajtóra telepíteni kell.
A Tab billentyűvel tudunk váltani a legutoljára kiválasztott meghajtó, a és a gombok között.
Az Tabot, majd a telepítés folytatásához nyomjuk le az Enter billentyűt.
gombra álláshoz nyomjuk le egyszer aA következő lépésként
létre kell hoznunk partíciókat a frissen
létrehozott slice-okban. Ne felejtsük el, hogy
minden partíció rendelkezik egy
a
-tól h
-ig
terjedő betűjellel, amelyek közül a
b
, c
és
d
jelzésűeknek külön
szerepe van, amire tekintettel kell lennünk.
Bizonyos alkalmazások kedvelnek egyes partíciókiosztási sémákat, különösen az egynél több lemezen elhelyezkedő partíciókat. Azonban az első FreeBSD telepítésünk során még nem annyira fontos koncentrálnunk a lemezünk hatékony felosztására. Sokkal inkább fontosabb, hogy először egyszerűen csak telepítsük a FreeBSD-t és tanuljuk meg a használatát. Amikor már jobban ismerni fogjuk az operációs rendszert, a partíciók kiosztásának megváltoztatásához mindig újra tudjuk telepíteni a FreeBSD-t.
Ebben a sémában négy partíció szerepel — egy a lapozóállománynak és három az állományrendszereknek.
Partíció | Állományrendszer | Méret | Leírás |
---|---|---|---|
a | / | 1 GB | Ez a rendszerindításhoz
használt, más néven a
gyökér állományrendszer (root
filesystem). Minden további
állományrendszer ehhez csatlakozik
valahol. Ennek az állományrendszernek
1 GB méret elfogadható, mivel nem
fogunk túlságosan sok adatot
tárolni rajta, a FreeBSD telepítője is
csak nagyjából 128 MB adatot fog ide tenni. Az
így fennmaradó lemezterület
felhasználható átmeneti adatok
tárolására, illetve a
/ könyvtárban helyet ad
a FreeBSD későbbi változatainak
terjeszkedéséhez is. |
b | - | RAM mérete x 2-3 |
A rendszer lapozóállománya a
Ha egynél több lemezünk van, mindegyikre rakhatunk lapozóállományt, ezzel a FreeBSD mindegyikőjüket fel tudja használni lapozásra, amivel pedig gyakorlatilag felgyorsítja a folyamatot. Ilyenkor számoljunk úgy, hogy először meghatározzuk a teljes lapozóállomány méretét (például 128 MB), majd ezt elosztjuk a rendelkezésünkre álló lemezek számával (például kettő). Ebből kiszámítható az egyes lemezeken elhelyezendő lapozóállomány mérete, ami most a példánk szerint 64 MB lesz. |
e | /var | 512 MB-tl 4096 MB-ig | A /var könyvtár
foglalja magában az állandó
változó
naplóállományokat, valamint a
többi, adminisztrációhoz
használt állományt. Ezek
többsége a FreeBSD mindennapos
működése közben folyamatosan
íródnak vagy olvasódnak. Ha ezeket
az állományokat egy külön
állományrendszerre rakjuk, akkor ezzel
segítünk a FreeBSD-nek optimalizálni az
ilyen állományok
elérését anélkül, hogy
ez hatással lenne a többi, más
hozzáférési gyakorisággal
bíró állományra. |
f | /usr | A lemez többi része (legalább 8 GB) | Az összes többi állomány
többnyire a /usr
könyvtárban és annak
alkönyvtáraiban helyezkedik el. |
Az imént megadott értékeket csak
példaként adtuk meg és csak a tapasztalt
felhasználók számára
ajánljuk. A többi felhasználónak
inkább a partíciók automatikus
kiosztását javasoljuk a FreeBSD
partíciószerkesztőjében
található Auto Defaults
opció használatával.
Ha a FreeBSD-t egynél több lemezre telepítjük, akkor a korábban megadott többi slice-ban is létre kell hoznunk partíciókat. Ezt legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha minden lemezen létrehozunk két partíciót: egyet a lapozóállománynak, egyet pedig az állományrendszernek.
Partíció | Állományrendszer | Méret | Leírás |
---|---|---|---|
b | - | Lásd a leírást | Ahogy már korábban is
említettük, szét tudjuk osztani a
lapozóállományt a lemezek
között. Habár az a
partíció szabad, a hagyományok
mégis azt diktálják, hogy a
lapozáshoz használt terület maradjon
a b partíción. |
e | /diskn | A lemez többi része | A lemez fennmaradó része egyetlen
nagy partícióval fedhető le. Ez az
e partíció helyett
lehetne minden további nélkül az
a partíció, azonban a
hagyományok szerint az a
partíciónak a rendszer gyökér
állományrendszerét
(/ ) kell tartalmaznia. Nekünk
ugyan nem kellene ezt a megszokást
követnünk, azonban a
sysinstall viszont így
tesz, ezért ezzel a választással
csak magunkkal teszünk jót. Az
állományrendszer bárhová
csatlakoztatható — ebben a
példában a lemezeket rendre a
/disk
könyvtárakhoz csatoltuk, ahol az
n az adott lemez
sorszáma. De itt természetesen más
rendszert is követhetünk. |
A partíciók elrendezésének kigondolása után most már létre is hozathatjuk ezeket a sysinstall segítségével. Ekkor a következő üzenetet fogjuk látni:
Az üzenet fordítása:
Nyomjuk le a Enter billentyűt a FreeBSD partíciószerkesztőjének, avagy a Disklabel elindításához.
A 2.19. ábra - A sysinstall Disklabel partíciószerkesztője mutatja a Disklabel első elindulásakor megjelenő képet. A képernyő három részre tagolható.
A felső pár sorban a jelenleg használt
lemez nevét láthatjuk, valamint azt a slice-ot,
ami az általunk létrehozott
partíciókat tartalmazza (itt a
Disklabel a Partition
name
megnevezéssel hivatkozik a slice-ra). A
képernyőn továbbá láthatjuk a
slice-ban levő szabad helyet is, vagyis azt a helyet, amely
ugyan a slice-hoz tartozik, viszont még nem
rendeltünk hozzá partíciót.
A képernyő közepén találhatóak az eddig már létrehozott partíciók, az általuk tartalmazott állományrendszerek, azok mérete és az állományrendszerek létrehozására vonatkozó különböző beállítások.
A képernyő alsó harmadában a Disklabel programban használható billentyűk felsorolása szerepel.
A Disklabel képes magától partíciókat készíteni a nekik megfelelő alapértelmezett méretekkel. A partíciók automatikus méretét egy belső partícióméretező algoritmus számítja ki a lemez összmérete alapján. Próbáljuk most mi is ezt ki, és nyomjuk le az A billentyűt. Ekkor a 2.20. ábra - A sysinstall Disklabel partíciószerkesztője, alapértelmezett értékekkel szerint illusztráltaknak megfelelő képernyőt tapasztalhatunk. A használt lemez méretétől függően az alapértelmezett értékek megfelelőek lesznek vagy sem. Ez igazából nem számít, hiszen nem kell feltétlenül elfogadnunk az alapértelmezetten megállapított értékeket.
Az alapértelmezett
partícionálási sémában a
/tmp
könyvtár nem a
/
könyvtár része
lesz, hanem saját partíciót kapott.
Ezzel igyekszünk elkerülni, hogy a
/
partíció
átmenetileg tárolt állományokkal
teljen be.
Ha nem az alapértelmezett partíciókat szeretnénk használni, és le akarjuk váltani ezeket a saját magunk által megadottakra, akkor a nyílbillentyűkkel válasszuk ki az első partíciót és a törléséhez nyomjuk meg a D billentyűt. Hasonlóan járjunk el az összes többi javasolt partíció törléséhez.
Az első (a
, vagyis a
/
könyvtárként, azaz a
gyökérként csatolt) partíció
elkészítéséhez először
győződjünk arról, hogy a felső sorban
a megfelelő slice van kiválasztva, majd nyomjuk meg
a C billentyűt. Ekkor az új
partíció méretét kérdező
párbeszédablak jelenik meg (lásd: 2.21. ábra - Szabad hely a
gyökérpartíción). Itt a méret a lemez
blokkjainak számában adható meg, amit
viszont M
-mel lezárva megabyte-ban,
G
-vel gigabyte-ban vagy
C
-vel cilinderben is
kifejezhetünk.
Az alapértelmezés szerint
felkínált méret az egész slice-ot
lefoglaló partíciót hoz létre.
Amennyiben a korábbi példában
tárgyalt partícióméreteket
kívánjuk használni, akkor a
Backspace billentyű
használatával töröljük ki az
így megadott értéket, és helyette
gépeljük be, hogy 512M
, ahogy
ez a 2.22. ábra - A gyökérpartíció
méretének szerkesztése
segítségével is látható. A
bevitelt zárjuk a gomb
lenyomásával.
Miután meghatároztuk a partíció méretét, a telepítő megkérdezi, hogy a létrehozandó partícióban állományrendszer vagy lapozóállomány foglaljon-e helyet. Ennek a párbeszédablakját a 2.23. ábra - A gyökérpartíció típusának kiválasztása mutatja. Mivel az első partíciónk állományrendszert fog tartalmazni, ezért mindenképpen az paramétert válasszuk ki, majd nyomjuk meg az Enter billentyűt.
Végezetül, mivel egy
állományrendszert hoztunk létre, meg kell
mondanunk a Disklabelnek, hova
csatlakoztassa. A hozzá tartozó
párbeszédablak a 2.24. ábra - A gyökér csatlakozási pontjának
megadásan látható. A
gyökér állományrendszer
csatlakozási pontja a /
,
ezért itt csak annyit adjunk meg, hogy
/
és zárjuk az
Enter billentyű
lenyomásával.
A képernyőn látható lista
ezután az újonnan létrehozott
partíciónak megfelelően frissül. A
többi partícióra ugyanígy meg kell
ismételnünk ezt a műveletsort. Arra azonban
figyeljünk, hogy a lapozásra használt
partíciót
létrehozásánál a szerkesztő nem
fogja megkérdezni a csatlakozási pontot, hiszen az
ilyen típusú partíciókat sosem
csatlakoztatjuk. A /usr
, vagyis az
utolsó partíció
készítése során a slice
fennmaradó részének
lefoglalásához már nyugodtan meghagyhatjuk
a felajánlott értéket.
A FreeBSD partíciószerkesztőjének utolsó képernyője a 2.25. ábra - A Disklabel partíciószerkesztőn hasonlóhoz, habár az általunk választott értékek minden bizonnyal eltérnek. A művelet befejezéséhez nyomjuk le a Q billentyűt.
Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a
következő címre írhat (angolul):
<questions@FreeBSD.org>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése, kérjük erre a címre írjon:
<gabor@FreeBSD.org>.